UJHÁZI PÉTER ÉLETRAJZ
festőművész
(Székesfehérvár, 1940. október 28. – )


Művészeti tagság

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Magyar Festők Társasága
Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége
Magyar Vízfestők Társasága
Székesfehérvári Művészek Társasága (elnök)
Szinyei Merse Pál Társaság



1960–1966 Magyar Képzőművészeti Főiskola, (mesterei: Bernáth Aurél, Kmetty János)



1967-től állít ki, Székesfehérvárott él. 1968-ban Párizsban járt. Hosszabb tanulmányúton volt Svédországban, ösztöndíjjal Rómában. Már a 60-as évek második felében, pályája kezdetén elkülönült a fiatal művészek neoavantgárd törekvéseitől. Művészi kifejezőeszközéül a falfirkák, gyermek- és barlangrajzok naivitását használja. Gazdag szimbolikájának egyik fő eleme a víz. Naplószerű festményei nagy részén a humor, az (ön)irónia, de ezzel együtt a melankólia uralkodik. Egyaránt fest játékos akvarelleket és nagyméretű táblaképeket, sőt a 70-es évektől kezdve dobozmunkákat is készít, amelyek festett installációja kicsinyített színpadi díszlet-makettek világát idézi. Festményei többnyire figurális, rajzos kalligráfiájúak; színhasználata azonban (Nadapi kert I., 1997) az imresszionizmus és az expresszionizmus intenzitásáról is tanúskodik. Leíró, elbeszélő jellegű formanyelve sajátosan könnyed, már-már gravitáció nélküli – gyakran az egyiptomi ábrázolásokhoz hasonló többnézetűséggel – térbeliséggel párosul. Képeinek kerete nem lezárja és egybefogja, hanem megnyitja, és a végtelenben folytathatóvá teszi műveit. Festményeinek, rajzainak, kompozícióinak (egy vagy több) centrumát, mint enyészpontot vagy fókuszpontot nem látható módon bújtatja el a képsík alá; így az egyfajta centrifugális erő középpontjaként szívja maga felé a gyakran örvénylő motívumokat, áramvonalakat. Művein a figuralitást és az absztrakciót társítja. Kedvelt motívumai a labirintus, kút, barlang, kert, torony, sziget, forrás; képeinek szereplői bohócok, törpék, gólemek, szárnyas alakok, bogarak; a jelenetek helyszíne gyakran a kocsma, a vasút, a város, a falu.




Egyéni kiállítások

1971Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Intercisa Múzeum, Dunaújváros
Csepel Galéria, Budapest

1973Uitz Terem, Dunaújváros
Ifjúsági Ház, Székesfehérvár

1974Stúdió Galéria, Budapest

1975József Attila Tudományegyetem Klub, Szeged

1976Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

1977Kassák Klub, Budapest

1978Mini Galéria, Újpest, Budapest

1980Műhely-kiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

1983Martos Flóra Kollégium
"B" Galéria, Budapest, Szeged
Helikon Galéria, Budapest

1984Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre

1985Galerie Lévy, Hamburg
Pécsi Kisgaléria, Pécs
Sylvester Könyvtár, Sárvár

1986Csók Képtár, Székesfehérvár

1987Uitz Terem, Dunaújváros

1989Várgaléria, Veszprém
Herman L. Terem/Fészek Klub, Budapest

1991Országos Széchényi Könyvtár, Budapest
Várfok 14 Galéria, Budapest

1992T-Art Galéria, Budapest

1993Várfok 14 Galéria, Budapest
A Szabadművelődés Háza, Székesfehérvár
Magyar Akadémia, Róma

1994Magyar Intézet, Stuttgart
Magyar Intézet, Moszkva
Várfok 14 Galéria, Budapest
Képek és dobozok, Csók Képtár, Székesfehérvár (kat.)

1995Várfok 14 Galéria, Budapest
Spiritusz Galéria, Budapest

1997XO Galéria, Budapest
Studio 1900 Galéria, Budapest (kat.)

1999N.Y.C., Studio 1900 Galéria, Budapest

2000Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

2001Lombképek Dorottya Galéria, Budapest (2001. 3. 19 – 4. 19.) (kat.)
Várfok Galéria - Várfok Terem, Budapest (2001. 5. 3 – 6. 2.)

2002Nadap Stúdió 1900 Galéria, Budapest (2002. 5. 5 – 6. 6.)

2003Várfok Galéria - Várfok Terem, Budapest (2003. 2. 14 – 3. 15.)

2005Ujházi Péter festőművész kiállítása Volksbank Zrt. Galériája, Székesfehérvár (2005. 5. 17 – 8. 15.)
Megint képek és dobozok Várfok Galéria - XO Terem, Budapest (2005. 4. 21 – 5. 21.)

2007Godot Galéria, Budapest (2007. 10. 31 – 11. 24.)

2009Vidéki munka Várfok Galéria - Várfok Terem, Budapest (2009. 5. 28 – 6. 27.)
Godot Galéria, Budapest (2009. 10. 11 – 11. 14.)
Papírjaim Stúdió 1900 Galéria, Budapest (2009. 10. 11 – 11. 6.)

2010Buszmegálló, avagy UP70 A Szabadművelődés Háza, Székesfehérvár
UP70 Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

2011Városi kert / City Garden. Museion No1 Budapest (kerámiák)
Godot Galéria, Budapest




Válogatott csoportos kiállítások

1973Stúdió '73, Ernst Múzeum, Budapest

197411 fiatal képzőművész, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Stúdió '74, Ernst Múzeum, Budapest

1975Jubileumi Iparművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

1978Festészet '77, Műcsarnok, Budapest

1979Kunstmesse, Basel Arte Ungherese Contemporanea, Palazzo Brunelleschiano, Firenze

1980Arte Ungherese Contemporanea, Palazzo Reale, Milánó

1982Ungarische Kunst von Heute, Galerie Lévy, Hamburg
I. Országos Rajzbiennálé, Nógrádi Sándor Múzeum, Salgótarján Rajz/Drawing '82, Pécsi Galéria, Pécs

1983Fiera de Arte Contemporaneo, Bilbao
I. Országos Táblaképfestészeti Biennálé, Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged József Attila Művelődési Központ, Makó

198413 Artists from Hungary, Art Fair, Stockholm

1985Kunstmesse, Basel

1986Idézőjelben, Csók Képtár, Székesfehérvár

1987Meglepetés... olvasóink részére/I. Nemzetközi Művészkönyv kiállítás, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

1989Kunst heute in Ungarn, Neue Galerie, Ludwig Sammlung, Aachen
XXI. Festival International de la Peinture, Cagnes-sur-Mer (FR)
Az avantgárd vége 1975-1980. A 20. század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár

1990Idézőjelben, Haus am Lützowplatz, Berlin

1992Játék, Missionart Galéria, Miskolc
XIII. Országos Akvarell Biennálé, Eger
Bevezetés a kortárs művészetbe, Csók Képtár, Székesfehérvár
Megbékéléseink, Hadtörténeti Múzeum, Budapest

1993Színes víz, Ernst Múzeum, Budapest
Mi, "kelet-franciák". Magyar művészet 1981-89. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár

1994II. Nemzetközi Művészkönyv Kiállítás, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

2003Vzdálená blízkost / a Távoli Közelség, Olmützi Művészeti Múzeum, Csehország
Tavaszünnep (Erzsébeti Művészeti Napok) Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériája, Budapest (2003. 04. 30 - 05. 25.)
A tél mesélye Várfok Terem - XO Terem, Várfok Galéria, Budapest (2003. 02. 14 - 03. 15.)

2004Európa Fríz UngArt – a Bécsi Collegium Hungaricum Galériája (Kiállítók: BALOGH Csaba, BUKTA Imre, ELEKES Károly, FE LUGOSSY László, Koncz István, KOPASZ Tamás, MÁRIÁS Béla, GAÁL József, LÉVAY Jenő, RÁCMOLNÁR Sándor, ©WIERKIEWICZ Róbert, SZABADOS Árpád, SZIRTES János, SZURCSIK József, VARGA Éva, ELEKES Károly, HEGEDŰS 2 László, FÖLDI Péter, UJHÁZI Péter, WAHORN András, KORONCZI Endre, CSONTÓ Lajos, KÓTAI Tamás) (2004. 3. 17 – 4. 7.)

2006Individuális petroglifák konceptuális absztrahálása (Kiállítók: BADA Tibor, BAKSAI József, BEREZNAI Péter, BORZA Teréz, CHESSLAY György, MÁRIÁS Béla, ef ZÁMBÓ István, ELEKES Károly, EL KAZOVSZKIJ, GAÁL József, JOVIÁN György, KARAKAS András, MAROSÁN László, NÉMETH Miklós, OLAJOS György, PERGER László Gyula, SEBESTYÉN Zoltán, STEFANOVITS Péter, SZEIFT Béla, SZOTYORY László, SZURCSIK József, TÁCSIK János, UJHÁZI Péter, VARGA Patricia Minerva, WÄCHTER Dénes, WAHORN András), Godot Galéria, Budapest (2006. 6. 7 – 6. 17.)
Narratíva (Kiállítók: FREY Krisztián, LAKNER László, PERNECZKY Géza, TÓT Endre, UJHÁZI Péter, ©WIERKIEWICZ Róbert, GERBER Pál, VÁRNAI Gyula, CSONTÓ Lajos, EPERJESI Ágnes, IMRE Mariann, BENCZÚR Emese, KARSAI Zsófia, SZÉPFALVI Ágnes, NAGY Kriszta, SZALAI Kata, BAGLYAS Erika) Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár (2006. 4. 22 – 8. 20.)
BOX (A Magyar Festők Társaságának dobozkiállítása) (Kiállítók: BARABÁS Márton, BIRKÁS István, KAZINCZY Gábor, KISS Ilona, KOVÁCS Péter Balázs [KPB], KŐMÍVES István, KUCHTA Klára, NOVÁK András, M. MÓZES Katalin, PAIZS László, PRUTKAY Péter, SZEIFT Béla, SZEMADÁM György, SZIKORA Tamás, TÓTH Ferenc (1941) formatervező, UJHÁZI Péter, VÉGH András, VILHELM Károly, WEGROSZTA Gyula) Körmendi Galéria – Belváros (2006. 4. 5 – 4. 23.)
UP 66 - Ujházi Péter kiállítása (Kollázsok, ügyiratok és leporellók) Godot Galéria (2006. 5. 18 – 6. 3.)
UP 66 - Ujházi Péter kiállítása (Nadapi és New York-i ihletésű művek) Pintér Sonja Kortárs Galéria (2006. 5. 18 – 6. 24.)
UP 66 - Ujházi Péter kiállítása (A „földes” képek és kerámiák) Körmendi Galéria – Belváros (2006. 5. 18 – 6. 9.)
UP 66 - Ujházi Péter kiállítása Budapest Galéria (2006. 5. 18. – 6. 25.)
Dobozok - Ujházi Péter kiállítása (A 70-es és 80-as évek alkotásai) Bartók '32 Galéria (2006. 5. 18 – 6. 16.)

2007Bukarest – Budapest híd (Kiállítók: BIRKÁS Ákos, BUKTA Imre, GYŐRFFY László, EL KAZOVSZKIJ, NÁDLER István, NEMES Csaba, PINCZEHELYI Sándor, SUGÁR János, SZIRTES János, SZOTYORY László, UJHÁZI Péter, VOJNICH Erzsébet, ZÁBORSZKY Gábor) Bartók '32 Galéria (2007. 5. 6 – 5. 25.)
Figurális sziklarajzok. (Budapesti Tavaszi Fesztivál 2007) Csók István Galéria, Budapest (2007. 03. 21 – 04. 01.)
III. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion résztvevőinek kiállítása (Kiállítók: DRABIK István, KOPASZ Tamás, LAKATOS Pál Sándor, SZURCSIK József, MAJOROS Gyula, UJHÁZI Péter, KOROMPAI Péter) Nemzetközi Kerámia Stúdió Kiállítóhelye (2007. 3. 1 – 3. 23.)

2008Dobozvilág. Kortárs dobozművészet Magyarországon. (Kiállítók: BADA Tibor, BARABÁS Márton, Bereznay András, ef ZÁMBÓ István, EL KAZOVSZKIJ, JÚLIUS Gyula, MÓZES Katalin, Pataki János, PRUTKAY Péter, ©WIERKIEWICZ Róbert, SZEMADÁM György, SZIKORA Tamás, SZILÁGYI Júlia, TAKÁCS Szilvia, UJHÁZI Péter, WEGROSZTA Gyula, ZOLTÁN Sándor) Váczy Péter Gyűjtemény (Városi Művészeti Múzeum), Győr (2008. 3. 21 – 5. 25.)


2009Téli Tárlat. A székesfehérvári Művészek kollektív tárlata, Pelikán Galéria, Székesfehérvár

2010Aukciós tárlat, Pelikán Galéria, Székesfehérvár
Fehérvár Szalon, Volksbank Galéria, Székesfehérvár
A Székesfehérvári Művészek Társasága kollektív tárlata, Kossuth Ház, Dabas
Téli Tárlat (a Székesfehérvári Művészek Társasága kollektív tárlata), Pelikán Galéria, Székesfehérvár

2011Dobozművek. Pelikán Galéria, Székesfehérvár
ÉBER ÁLOM. – Hommage á Rozsda Endre. Várfok Galéria, Budapest

2012Kérdések. 20 éves a Székesfehérvári Művészek Társasága (tematikus tárlata a 13. Kortárs Művészeti Fesztivál keretében), Pelikán Galéria, Székesfehérvár (május 20 – június 15.) (leporelló)




Díjak, ösztöndíjak

1987Munkácsy Díj

1991a Római Magyar Akadémia ösztöndíja

1993Deák Dénes díj
Eötvös József ösztöndíj

1994Székesfehérvárért érem
Szinyei Merse Pál Társaság díja

1998XV. Országos Kerámia Biennálé, Pécs

2000XX. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc

2004A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze

2010Pro Civitate díj, Székesfehérvár




Művek közgyűjteményekben

Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Ludwig Sammlung, Aachen
Rippl-Rónai József Múzeum, Kaposvár
Szombathelyi Képtár, Szombathely
Első Magyar Látványtár Alapítvány, Budapest
Modern Művészetért Alapítvány, Dunaújváros.



Köztéri munka

1977 Mese, üveg, kerámia mozaik, 18 m2, Sziget utcai Óvoda, Békéscsaba



Irodalom

KOVALOVSZKY M.: Ujházi Péter kiállítása (kat. bev., Szent István Király Múzeum, 1971)
KOVALOVSZKY M.: Ujházi Péter kiállítása, Alba Regia XII., 1971, 1972
KOVALOVSZKY M.: Ujházi Péter – Székesfehérvár, Kortárs, 1973/7.
KOVÁCS P.: Ujházi Péter képei előtt, Művészet, 1974/7.
VADAS J.: A látképtől a látleletig. Stúdió Galéria, Élet és Irodalom, 1974. július 27.
KOVÁCS P.: Bemutatjuk Ujházi Péter rajzait, Élet és Irodalom, 1978. február 11.
H. É.: Ujházi Péter. Műhely kiállítás – Magyar Nemzeti Galéria, Művészet, 1981/3.
SZABADOS Á.: Ujházi Péter fütyürészik a télies őszben a Budavári Palotában, Mozgó Világ, 1981/2.
KOVALOVSZKY M.: Ujházi Péter nemes arcéle, Mozgó Világ, 1982/10.
-ELEL-: Ujházi Péter, Művészet, 1983/9.
VADAS J.: Törmelékek – Helikon Galéria, Élet és Irodalom, 1983. szeptember 16.
UJLAKI G.: Hordozható (világ)modellek. Ujházi Péter kiállítása, Helikon Galéria, 1983, Művészet, 1983/12.
LADÁNYI J.: Ujházi Péter gyűjteményes kiállítása (kat. bev., Székesfehérvár, 1986)
KOVALOVSZKY M.: Ujházi Péter festőművész kiállítása, Fehérvári Műsorfüzet, 1986/1.
KOVALOVSZKY M.: Elrendezés, Életünk, 1987/3.
GYÁRFÁS P.: Falfirkák és a barokk gödör, Mozgó Világ, 1987/9.
KOVÁCS P.: Ujházi Péter művészetéről, Vigilia, 1987/7.
PÉNTEK I.: A romlékonyság testamentuma. Ujházi Péter kiállítása, Művészet, 1988/7.
FITZ P.: "...normális festő akartam lenni", Árgus, 1993/1.
SASVÁRI E.: Ujházi Péter Képek és dobozok (kat., Székesfehérvár, 1994)
MESTER I.: Hétköznapok ünneplőben. Beszélgetés Ujházi Péter festőművésszel, Új Művészet, 1994/7–8.
KOVÁCS P.: Képek és dobozok. Ujházi Péter kiállítása, Új Művészet, 1995/1.
SÁROSDI J.: Énképező (kat., Studio 1900 Galéria, 1997)
GELENCSÉR ROTHMAN É.: Olaj/Vászon (kat., Műcsarnok, 1997)
KOVALOVSZKY M.: N. Y. C. Ujházi Péter kiállítása, Stúdió 1900 Galéria, 1999
KOVALOVSZKY M.: Ujházi Péter, Székesfehérvár, 2000.

Tv-műsor
Festőjátékok, portréfilm, (szerk.: FITZ P.), MTV, 1993.

Ujházi Péter a Godot Galéria honlapján